NEGYEDIK UTAZÁS avagy miként építette meg Trurl az Erotront, más néven Poligamizátort, hogy megszabadítsa Bezsongár királyfit a szerelem kínjaitól, és hogyan került sor a bébivető alkalmazására

   Egyszer, hajnaltájban, mikor Turl az igazak álmát aludta, házának kapuján olyan hevesen kopogtattak, mintha a jövevény be akarná törni az ajtót. Trurl felriadt, elhúzta a reteszt, és a pitymallatban gigászi cukorsüveghez vagy repülő piramishoz hasonló, roppant hajót pillantott meg. A kolosszus széles lejáróján zsákokkal megrakott tevék baktattak le hosszú sorban, a szurokfeketére festett, burnuszos és fátylas robotok pedig olyan gyorsan rakodták le a zsákokat a ház előtt, hogy az ámuló Trurlt hamarosan a duzzadó zsákok egyre magasabb, félkör alakú sánca vette körül; csak egy keskeny bejáratot hagytak ezen a falon. A résen csillagszemű, délceg elektrolovag lépett be, drágaköves mentében és kackiásan félrecsapott, radarantennás kalpagban. A radarszlán lenge bájjal ledobta köpenyegét, meglengette páncélkalpagját, és zengő, de bársonypuha hangon megkérdezte:
  – Trurl úr őkegyelmességéhez a gépek nemes mesteréhez van szerencsém?
  – Igen, igen, én vagyok az… Tessék befáradni… Elnézést kérek a rendetlenségért… Nem számítottam önre, akarom mondani, még aludtam… – dadogta zavartan Trurl, gyorsan magára kapkodva holmi ruhafélét, mert rájött, hogy csak hálóing van rajta, és az is rég megérett már a mosásra.
   Az előkelő lovag azonban nem látszott észrevenni Trurl hiányos öltözékét. Még egyszer meglengette kalapját, zúgó légörvényt kavarva büszke feje fölött, majd kecsesen belépett a házba. Trurl elnézést kért egy pillanatra, úgy-ahogy rendbe szedte magát, aztán kettesével véve a lépcsőfokokat, ismét lerohant az emeletről. Odakint közben megvirradt, és a kelő nap sugarai megcsillantak a fekete robotokon, akik álmatagon énekelve a régi, bús rabszolgadalt: „A bendzsó zokog, mágnesdob pereg…” – négyszeres sorfallal vették körül a házat és a piramishajót. Trurl ezt az ablakon át látta, mikor helyet foglalt vendégével szemben. A lovag rávetette gyémántfényű pillantását, majd így kezdett mondókájába:
  – A bolygó, amelyről hozzád jöttem, nemes géptervező uram, a legsötétebb középkor kellős közepén él. Ezért bocsássa meg kegyelmed, hogy álmában megzavartam, ilyen alkalmatlan időben érkezvén; hadd hozzam fel mentségemre, miszerint a fedélzeten semmi módon nem láthattuk előre, hogy nagyságod fényes bolygójának azon punktumán, ahol eme tiszteletre méltó ház áll, még az éjszaka uralkodik, távol tartván a nap lángzó sugarait.
   Megköszörülte a torkát – mintha orgonabillentyűkön futott volna végig egy kéz –, és folytatta:
  – Az én uram küldött hozzád, őfelsége Proton király, Argentária és Platinária bolygók uralkodója, Logaringia fejedelme, Luszter és Buszter császára, Monócia, Poliócia és Bergengócia nagyhercege, Ciszlallia, Transzlallia és Fortranszlia grófja, Fura és Bura őrgrófja, Mindália, Hiperónia és Csingiling bárója, továbbá Metera, Hetera, Etera és Caetera örökös ura, hogy az ő nevében meghívjam kegyelmedet országunkba, forrón várt megmentő gyanánt, minthogy egyes-egyedül kegyelmed tud bennünket megszabaditani az országos bajtól, melyet őfelsége, Bezsongár királyfi szerencsétlen szerelme zúdított reánk.
  – De hát én… – kezdte gyorsan Trurl, ám a lovag, kecses kézmozdulattal tudatva, hogy még nem fejezte be, így folytatta bársonyosan zengő hangján:
  – Hálából azért, ha kegyeskedsz bajunkat meghallgatni, hozzánk elfáradni és az államunkat sújtó szerencsétlenséget tőlünk eltávoztatni, őfelsége, Proton király olyan kegyekkel árasztja el mérnökségedet, hogy élted végéig nem győzöl csodálkozni rajta. Többek között jó előre, vagy mint újmódi szóval mondják, előlegként ezennel kinevez téged – itt a lovag felállt, kardot rántott, és a továbbiakban minden szónál Trurl vállára ütött, úgyhogy a szegény mérnök majd leesett a székről – Galvádia, Kriptónia, Argónia és Xenónia címzetes hercegének, Pimezon és Mümezon örökös grófjának, Kondolonda és Pratalaxia komturjának, továbbá Andola és Mandola márkijának, Fluxia és Truxia rendkívüli kormányzójának, nemkevésbé a mendita rend generálisának, valamint Ingyom és Bingyom hercegségek Fő Alamizsnaszedőjének, amely méltóságok viselőjét megilleti a boldogító kiváltság, hogy reggeli felkelésnél és estéli nyugovóra térésnél huszonegy ágyú díszlövése köszönti, ebéd után szuperfrekvenciás fanfárral üdvözlik, viselheti a Nehéz Infinitezimális Keresztet és a Többsoros Ében Perpétuációt dupla aranyozással. Kegye további jeléül uram és királyom ama csekélységeket küldi, amelyekkel nemes házadat körülvenni bátorkodtam.
   Csakugyan, a zsákok már egészen elfogták a napfényt, a szoba félhomályba merült. A lovag befejezte szónoklatát, de ünnepélyesen fölemelt karjait nem engedte le, talán csak feledékenységből mivel most már hallgatott, amíg Trurl meg nem szólalt:
  – Nagyon hálás vagyok őfelségének, de hidd el, uram, a szerelmi ügyek nem tartoznak az én… – Itt abbahagyta, mert a lovag unszoló tekintete gyémántsziklaként nyugodott rajta. – Nos – tette hozzá sóhajtva –, sziveskedjék talán elmondani, miről van szó…
   A követ bólintott.
  – Egyszerű a dolog, nemes uram! Trónörökösünk szíve lángra gyulladt a fényes arcú Amandina iránt, aki Aurária uralkodójának egyetlen leánya. Ez a birodalom szomszédos a miénkkel, de országaink között ősi ellenségeskedés dúl, és midőn felséges urunk a királyfi szüntelen unszolására Negác császárhoz fordult, hogy a szépséges Amandina kezét egyetlen fia számára megkérje tőle, kosarat kapott. Azóta eltelt harmadfél esztendő, a királyfi szemlátomást a sír felé hanyatlik, és nem találunk gyógyírt, amely egészségét visszaadná. Nincs tehát más reményünk, mint a te fénylő bölcsességed, nagyságos mérnök uram!
   E szavakkal mélyen meghajolt a büszke lovag. Trurl megköszörülte a torkát, futó pillantást vetett az ablak előtt felsorakozott, termetes harcosokra, majd kissé bizonytalan hangon így szólt:
  – Nem tudom, képes leszek-e… de ha a király így kívánja… akkor én… természetesen…
  – Ez a beszéd! – kiáltott a lovag, s összecsapta tenyerét, hogy csak úgy zengett. Tizenkét éjfekete dragonyos lépett a szobába, felkapták Trurlt, és vállukon vitték a hajó fedélzetére, huszonegy üdvlövés dördült, felvonták a függőhidat, és a hajó méltóságteljesen lengő lobogókkal az égbe emelkedett.
   Útközben a lovag, aki egyébként a király főpáncélőre volt, részletesen elbeszélte Trurlnak a királyfi romantikus és szomorú szerelmi históriáját. Mikor megérkeztek, ünnepélyesen fogadták őket, a tömegek ujjongása közepette vonultak végig a zászlódíszbe öltözött fővároson, majd a mérnök munkához látott. Munkahelyül a pompás királyi parkot választotta; itt állott a Merengés Temploma, ezt három hét alatt különös szerkezetté alakította át, tele áramkörökkel, huzalokkal és villogó képernyőkkel. Aztán elmagyarázta a királynak gépe műszaki jellemzőit. Az Erotron, más néven Poligamizátor működési elve egyszerű: aki belép a készülékbe, egy csapásra megismeri az egész kozmosz minden nőnemű egyedének bűbáját, varázsát, szépségét, gyengéd suttogását, csókjait és ölelését. Az Erotron teljesítménye hatszáznegyven megaszex, a feszültség kétszázhúsz libid, a szenvedélyemisszió nyolcvanhat kiloamor. A központi smárolóegység kapacitása harmincezer afrodyte (mint ismeretes, az amorizáció egysége az afrodit és az afrodyte). Trurl hosszan fejtegette a királynak, hogy mire való az őrületszűrő, a kimeneti és bemeneti smároló, az ajzóegység és a villámcsapás-automata, amely a hirtelen szerelmesitő tér elve alapján működik. Beszélt az operatív és háttér-amóriákról, a közvetlen hozzáérésről és a ripsz-ropsz áramkörökről. Megmutatta a kiegészítő egységeket: a gyorsflörtölőt, az udvarlásreduktort, a fűzéserősítőt, meg az üvegfülkében levő mérőműszereket, amelyeken pontosan meg lehet figyelni a kiszerelmesítő kezelés lefolyását. Elmondta, hogy a statisztikák szerint az Erotron a szerelmi téboly eseteinek kilencvennyolc százalékában tartós, jó eredményt biztosít, tehát nagy az esély a királyfi megmentésére.
   A birodalom negyven tiszteletre méltó főnemese négy órán át lassan, de kitartóan húzta és tolta Bezsongár királyfit a parkon át a Merengés Temploma felé, a határozottságot a felséges személy tiszteletével párosítva, a királyfi ugyanis egyáltalán nem akarta, hogy kiszerelmesítsék, ezért vadul rugdosta a hű udvaroncokat. Mikor aztán számos pehelypárna segítségével végre betaszigálták a királyfit az Erotronba, és rácsapták az ajtót, Trurl aggodalmas képpel bekapcsolta az indító automatát, s az fahangján megkezdte a visszaszámolást: „Húsz… tizenkilenc… tíz…” –, majd változatlan hangon kimondta: „Nulla! Rajt!” –, és ekkor a szinkroerotorok a teljes megaszex-kapacitásra kapcsolva elárasztották az áldozatot a vezérelt érzelmekkel. Trurl csaknem egy órán át figyelte a műszerek mutatóit, amelyek a legnagyobb erotikus feszültség alatt remegtek; de sajnos, semmiféle lényeges változás nem mutatkozott. Egyre jobban kételkedett a kúra sikerében, de most már nem tehetett semmit – ölbe tett kézzel, türelmesen kellett várakoznia. Ellenőrizte, hogy a szexotronok helyes szögben, túlzott szóródás nélkül vannak-e beállítva, hogy a libidizátor fordulatszáma megfelelő-e; egyben arra is ügyelt, hogy a térerősség ne haladja túl a megengedettet, hiszen nem az volt a cél, hogy a páciens túlszerelmesedjen, és érzelmeinek tárgya Amandina helyett a gép legyen, hanem csupán az, hogy kiszeressen a leányzóból. Végül ünnepélyes csendben kinyitották az ajtót. Miután leszerelték a jókora csavarokat, amelyek a gép belsejét hermetikusan elzárták, a félhomályos bársonyfülkéből a legédesebb illatok árja közepette kizuhant az eszméletlen királyfi, szirmukat hullajtó, gyűrött rózsákkal együtt, amelyeket szintén elbódított a szenvedély szörnyű feszültsége. A hű szolgák odafutottak, fölemelték az eszméletlen testet, és közben hallották, amint a királyfi sápadt ajkai hangtalanul egyetlen szót suttogtak: Amandina! Trurl hatalmas káromkodást nyelt el, mert látta, hogy hiábavaló volt minden, a királyfi őrült szerelme ellenállt az Erotron minden kilosmárjának és megaszexének. Az eszméletlen ifjú homlokához illesztett amorométer százhét fokot mutatott, aztán megrepedt a csöve, és a higany kiömlött, idegesen remegve, mintha még arra is kiterjedt volna a fortyogó érzések heve. Az első próbálkozás tehát kudarcot vallott.
   Trurl komoran ballagott vissza lakosztályába, és ha valaki megleste volna, láthatja, amint egész éjjel a szobát rója, újabb ötleteken gondolkodva. Időközben lárma hallatszott a parkból: a kőművesek, akíknek a körfalat kellett volna megjavítaniuk, kíváncsiságból bemásztak az Erotronba, és valahogy beindították; tűzoltókat kellett kihívni, mert szerelemtől füstölögve és fülig kormosan ugráltak ki a gép belsejéből.
   Trurl most másik gépet szerkesztett. Ez delirizátorból és triviálizátorból állt. De valljuk be rögtön: ez a kísérlet is csődöt mondott. A királyfi nem ábrándult ki Amandinából, ellenkezőleg, szerelme csak fokozódott. Trurl megint mérföldeket gyalogolt szobája egyik sarkától a másikig, késő éjszakáig olvasta a szakirodalmat, majd falhoz vágta a könyveket, és másnap kihallgatást kért a királytól. Őfelsége elé vezették, s ott így szólt:
  – Felséges uram! A kiábránditó rendszerek, amelyeket alkalmaztam, a legerősebbek a világon. Fiadat nem lehet kigyógyítani szerelméből, amíg csak él. Ezzel az igazsággal tartozom felségednek.
   A királyt megrendítette a hír. Hallgatott, és Trurl folytatta:
  – Természetesen elámíthatnám, ál-Amandinát szintetizálva a rendelkezésre álló paraméterek alapján, de a királyfi előbb-utóbb rájönne a csalásra, mert fülébe jutna, hogy az igazi császárlány közben otthon maradt. Ezért csak egy megoldás van: a királyfinak feleségül kell vennie a császárleányt!
  – Az ám, külhoni barátom! De éppen az a bökkenő, hogy Negác császár nem adja hozzá a fiamhoz!
  – És ha legyőzné felséged? Ha tárgyalni kényszerülne, ha legyőzött félként kegyelemért kellene folyamodnia?
  – No igen, akkor biztosan odaadná, de csak nem kívánod, hogy két hatalmas birodalmat véres háborúba sodorjak, ráadásul bizonytalan kimenetelű háborúba, csak hogy fiamnak megszerezzem a császárlány kezét? Erről szó sem lehet!
  – Ezt a választ vártam felségedtől! – bólintott nyugodtan Trurl. – Ámde különféle háborúk vannak, és az, amelyre én gondolok, teljesen vértelen. Nem fegyverrel támadjuk meg ugyanis Negác császár birodalmát. Egyetlen alattvalóját sem fosztjuk meg életétől, hanem éppen ellenkezőleg!
  – Hogyhogy? Miként érted ezt? – álmélkodott a király.
   Trurl ekkor a király fülébe súgta titkát, és az uralkodó komor ábrázata lassan felderült. A magyarázat végén a király felkiáltott:
  – Csináld, amit kiterveltél, drága külhoni barátom, és segítsenek az egek!
   A királyi műhelyek már másnap hozzáláttak Trurl tervei szerint számtalan nagy hordtávolságú és teljesen ismeretlen rendeltetésű ágyú készítéséhez. Felállították őket a bolygón, védőhálóval leplezve, hogy senki se vegye észre. Trurl eközben éjjel-nappal a királyi kibergenetikai laboratóriumban sürgölődött, titokzatos kondérok fölött, amelyekben különös főzetek bugyborékoltak, és ha egy kém leskelődött volna utána, semmi mást nem lát, csak annyit, hogy a két lakatra zárt laboratóriumban időnként oázás hallatszik, az aspiránsok és asszisztensek pedig pelenkákkal rohangálnak.
   A bombázás egy hét múlva, éjfélkor kezdődött. Az öreg tüzérek beirányozták az ágyúcsöveket Negác császár fehér bolygója felé, és megindult a nem halál-, hanem élethozó tűz. Trurl ugyanis csecsemőkkel bombázta őket; bébivetői elárasztották a császárságot nyivákoló apróságok milliárdjaival, azok gyorsan növekedtek, négykézláb mászkáltak, s olyan lármát csaptak, hogy a „mama” és „papa” kiáltásoktól meg az oázástól reszketett a levegő, és a dobhártyák megrepedtek. És a gyerekáradat csak nem maradt abba. A császárság gazdasága már kezdett összeomlani, mindenki előtt felrémlett a közelgő katasztrófa; és az égből változatlanul érkeztek a kövérke, vidám kölyköcskék, még az ég is elsötétült, mikor egyszerre lengették pelenkáikat. Negác császár kénytelen volt kegyelmet kérni Proton királytól, és ő azt az egyetlen feltételt szabta, hogy a császár lányát, Amandinát adják feleségül Bezsongár királyfihoz. A császár rögtön beleegyezett. Ekkor a bébivetőket beolvasztották, az Erotront pedig Trurl, a biztonság kedvéért, saját kezűleg szedte szét. Másnap első násznagyként, gyémántos köntösben, marsallbottal a kezében maga vezényelte a pohárköszöntőket a hetedhét országra szóló lakodalmon. Aztán hajójára rakta a kincseket, díszokleveleket és kitüntetéseket, amelyekkel a király és a császár elárasztotta, s dicsőségtől övezve tért vissza hazájába.